Az Egyesült Államok keleti partjaitól a kaliforniai San Bernardinóig hosszú
az út. Kis híján ötezer kilométer, ami Európa térképén mérve, nagyjából az Anglia
és az Ural hegység közötti távolságnak felel meg. Egy ilyen kirándulás autóval
még az amerikai tempó mellett is megtart egy hétig. Ha már egy hétig tart, -
gondoltuk feleségemmel útban Kalifornia felé - megtoldjuk még egy nappal s a
megszokott útvonaltól északnak térve ki, meglátogatjuk Iowa államban a Kossuth-emigráció
már csak a múlt századi térképeken szereplő, egykori telepének, New Budának,
színhelyét.
Jó néhány könyvet,
egykori újságcikket olvastam el már Magyarországon is a Kossuth-emigrációról,
de New Budáról sohase hallottam semmit; csak pár esztendeje leltem rá az egyik
New York-i magyar könyvkereskedésben Ács Tivadar Budapesten 1941-ben kiadott,
New Buda című könyvére. A több mint háromszáz oldalas könyvet együltő helyemben
olvastam végig, pedig nem mondhatnám, hogy remekmű volna. De engem akkor nem
zavart a munka rossz szerkezete, sokat nem törődtem a nyilvánvaló pontatlanságokkal,
engem csak New Buda érdekelt, az egykori amerikai magyar helység, ahová alapítója,
Ujházy László, magát Kossuth Lajost is várta. Ha tehettem volna, azon nyomban,
Ács Tivadar könyvével a hónom alatt indultam volna New Buda maradványait felkutatni.
De hát egy ilyen vállalkozáshoz nem elég csak a lelkesedés, pár esztendőt lepergetett
az idő fölöttem, amíg New Buda felé vehettük az útunkat. Kalauzként Ács Tivadar
könyve szolgált.
New Buda alapítója, Ujházi László, volt sárosi főispán, az 1848-49-es szabadságharc végnapjaiban Komárom kormánybiztosa már néhány hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. december 16-án érkezett meg New Yorkba a Hermann nevű gőzössel. Népes emigráns csoporttal érkezett. Feleségén, a szabadságharcban századosi rangot elért Farkas és Tivadar fián, az akkor huszonkét éves Klára, tizenegy éves Ilona lányán, meg a tíz esztendős László fián kívül számos, jelentős szerepet játszott magyar honvédtiszt érkezett meg vele az üldözöttek segítségére akkor is kész Egyesült Államokba. Ujházyék fogadtatásáról Bucsánszky Lajos számolt be az 1850-es Nagy Képes Naptárában, amelyet a tudósítás miatt a császári cenzura elkobzott, de egy példánya a pennsylvaniai Pittsburghban előkerült. Ujházyékat New York kormányzója köszöntötte, tiszteletükre az amerikai nemzetőrség olyan díszfelvonulást rendezett, amilyet csak igen kevés alkalommal láttak maguk a város polgárai is.
De Ujházy László nem volt az ünneplések embere, ő cselekedni akart. Csakhamar
Washingtonban találjuk, ő vezeti a magyar emigránsok küldöttségét Taylor elnökhöz.
Az elnök 1850 január közepén fogadta Ujházyékat, s biztosította őket, hogy az
Egyesült Államok kormánya mindent megtesz a magyar szabadságharc menekültjeiért.
Erről a fogadtatásról Ujházy levélben számol be az akkor Londonban lévő Pulszky
Ferencnek, megemlítvén, hogy ő volt az első, aki a Fehér Házban magyar nyelven
köszöntötte az Egyesült Államok elnökét.
Az amerikai kongresszus sem nézi tétlenül az egyre nagyobb számban érkező magyar
emigránsokat. Különösen Seward és Cass szenátorok igyekeznek segíteni, akik
törvényjavaslatot készítenek elő a magyarok földhöz juttatására. Ujházy Kossuthról
sem feledkezik el, s minden valószínűség szerint ő kezdeményezte, hogy az Egyesült
Államok diplomáciai úton sürgesse Kossuth és társai török internáltságból való
megszabadítását. Ujházy László egykori leveleiből, a róla szóló beszámolókból
az tűnik ki, hogy a magyar szabadság ügyét hosszú időre elveszettnek ítélte.
Ő már a New York felé tartó gőzösön sem azon törte a fejét, hogy miként lehetne
felújítani a magyar nép szabadságharcát; sokkal inkább érdekelte az idegenbe
szakadt magyarok sorsa. Az a gondolat, hogy valahol az Egyesült Államokban magyar
telepet létesít, már a tengeren megfogamzott az agyában. Azt gondolta, hogy
sehol akkora szabadságot, sehol annyi szabad, foglalható földet nem találnak,
mint - ahogy ő írta - az Egyesült Státusokban. Alig volt nála hűségesebb valaki
is Kossuthoz. A gondolataiban lebegő amerikai telepet is úgy képzelte el, hogy
annak Kossuth Lajos lesz a vezetője, ezért igyekezett annyira a föld kiválasztásával,
hiszen ha az amerikai kongresszus közbelép, a török internáltságnak hamarosan
vége szakad és Kossuthék jönnek utána.
Ekkortájt Iowa állam kínálkozott a legjobb letelepedési helyként. A trianoni
Magyarországnál majdnem kétszer nagyobb államban ha 50.000 lakost lehetett találni,
beleértve ebbe az indián őslakosságot is. Ujházyék is erre felé vették az útjukat,
a családot a volt komáromi rendőrfőnök, Pomutz György, a szabadságharc legendás
hírű huszárkapitánya, Takács Ferdinánd és Kovács Gusztáv volt főhadnagy kísérte.
Ujházyék hajón indultak az ígéret földje felé, előbb az Ohio folyón, majd a
Mississippin. Valamikor 1850 kora nyarán érkezhetett meg a kis csoport a Mississippi
partján fekvő iowai városkába, Burlingtonba. Ujházy itt hátrahagyta a családját,
maga pedig elindult három nemzetőr társával lóháton nyugat felé, földet keresni.
Iowa állam déli részében, a Mississippitől és a Missouritól majdnem egyenlő
távolságra, Decatur megyében állapodott meg a Thompson folyó partján. Igavonó
állatokat, teheneket, juhokat vásárolt majd visszatért családjáért Burlingtonba.
Innen négy hétig tartott az útjuk a kiválasztott földekig. Ujházy nagyobbik
lánya számol be erről egyik levelében, megemlítve, hogy egyik legnagyobb bajuk
az volt, hogy az amerikai ökrök nem hajlottak a magyar szóra, s volt nap, amikor
csak néhány mérföldet haladhattak előre.
Július utolsó napjaiban érkezhettek meg Ujházyék a leendő magyar település színhelyére.
Ujházy László 1850. szeptember 8-án kelt levelével jelentkezik az új elnöknél,
Millard Fillmore-nál, bejelenti, hogy Iowa államban telepedett meg a Thompson
folyó partján. "Szülőföldem szívemből soha ki nem törölhető emlékét, hogy
megszenteljem s hogy mindig visszaemlékezzünk az eseményekre, amelyek a történelem
lapjaiba már belevésődtek, - írja az elnöknek Ujházy László - telepünk helyét
New Budának kereszteltem."
Ujházy pár nappal korábban írt New Budára való megérkezéséről Párisba Szemere
Bertalannak is, aki az elnevezést sugalmazta. "A vidék, melyet választék,
fekszik a jowai statusnak legdélibb részében, a Missouri statusnak határától
csak egy pár mérföldnyire, egy gyönyörű középrendű folyó mellett, melyhez tiszta,
egészséges vizére nézve kevés hasonló van az egyesült tartományokban. Azonfelül
a folyó alkalmas malmi és gyári építkezésekre. A föld magában - általán fogva
- egyike a legtermékenyebb és legkövérebbeknek, melyet a Unioban találhatni,
könnyen - s bár száraz, bár nedves időben egyaránt művelheő." "Az
éghajlat: - folytatja Szemeréhez levelét Ujházy - többnyire tiszta, verőfényes
napok, egészséges lég, ritka esők, anélkül, hogy a tenyészet a szárazság miatt
szenvedni látszanék"
Az egykori New Buda helyének meghatározásához Ujházy László e levelei s néhány, a New York-i egyik legnagyobb könyvtárban felkutatott egykori térképvázlat másolatai állottak rendelkezésünkre. A térképekben sokkal kevésbé bíztunk, mint Ujházy leveleiben, ahány, annyiféle helyen mutatta New Budát, vagy a Magyar Telepet, jóllehet mindegyik közel a Thompson folyóhoz, valahol a jelenleg is virágzó Davis City közelében.
Burlingtontól, ahonnan Ujházyék annakidején ökrös szekereikkel elindultak, a
mintegy 180 mérföldes út nekünk csak egy félnapig tartott. Azért egy félnapig,
mert minduntalan azt kutatta a szemünk, vajon merre hajtották Ujházyék az ökreiket,
hol hajthatták fejüket éjszakára pihenőre a négy hetes út alatt. De közben nézegettük
a tájat is. Elparancsoltuk szemünk elől az Amerikában mindenütt egyforma benzinkutakat,
az útmenti étkezőket, a sok emeletnyi magas gabonatárolókat s igyekeztünk elképzelni,
milyen lehetett ez a vidék a múlt század közepén, akkor, amikor Ujházyék elindultak
új otthonukba. Ahogy kémleltük a tájat, nem volt nehéz rájönnünk, mi állította
itt meg Ujházy Lászlót: az volt az érzésünk, hogy valamiféle forgószél felkapott
bennünket is és valahol a Dunántúlon ejtett le, vagy Borsodban. Ugyanaz az enyhén
lankás, dombos vidék, ugyanazok a szelid folyók, patakok fogadtak bennünket,
mint a magyarországi tájakon. Amikor a Thompson folyót értük el, az volt az
érzésünk, hogy Tokaj fölött állunk a Bodrog partján: ugyanolyan széles volt,
a medre éppoly sekélyen vágódott a laza talajba, ugyanúgy hömpölygött, egy és
ugyanaz volt a színe és a partját ugyanazok a cserjék, fák szegélyezik, mint
a Bodrogét. Öreg, odvas fűzfák hajlottak a víz tükre fölé, mögöttük égerfák
sötétlettek, a part menti kis erdőben nyárfa, akác, eperfa, kocsányos tölgy
fogadott bennünket, a fák között mogyoróbokrok és bodza húzódott meg. A gyomnövények
közül messzire virított az ökörfarkkóró sárga virága, meg a krémszínű vadbodza.
Amerikában itt láttam először királydinnyét a hajdúsági homokok óta. Az erdő-mező
állatvilága is azonos: szarvasok, őzek bukkantak elő az út fordulóinál, nyulat,
fácánt, foglyot láttunk eltűnni az útmenti veteményekben. Az itt látott szürke
vadgalambokat pedig mintha az Ujházyak pátriájából, Sárosból vagy Zemplénbożl
importálták volna. Learatott búzaföldek, csőbe szökött kukoricatáblák, lucernások,
kaszálók végeláthatatlanul terítették be a szelíd dombokat, - akárcsak Magyarországon.
Mindez nem csoda. Csak Magyarország és Iowa éghajlati és talajviszonyait kell
összehasonlítanunk: ugyanaz az évi közepes hőmérsékletük; mind a két területen
nagyon hideg a tél, nagyon meleg a nyár, nagyjából ugyanolyan mennyiségű csapadékot
kapnak; azonos az évi napfénytartam, a tengerszint fölötti magasság s végül
olyan az iowai talaj mint a Csalló-köz Duna-hordta, humuszos, fekete földje,
vagy az aranyat érő Fejér megyei lösz. Mondják, nemcsak az Egyesült Államokban
a legjobb az iowai talaj, de a világon se igen akad ennél jobb.
Az se csoda hát, hogy Ujházy László ezen az Isten áldotta területen választotta
ki New Buda helyét: a nemrég elhagyott s az annyira szeretett hazáját látszott
pótolni.
Időnk nem sok volt, hosszú út volt még előttünk Kaliforniáig, így nem nézelődhettünk sokat Iowában. Pedig érdemes lett volna jobban megismerni ezt a közép-nyugati államot, ahol ma is a legtöbb sertést tenyésztik az Egyesült Államokban s ahol évente csupán 700-800 millió dollár értékű kukoricát termelnek. Annyira mezőgazdasági jellegű volt a táj, hogy szinte nem is értettük, hol van az a mintegy négyezernyi ipari üzem, gyár, amelyek jelentős ipari termelést is biztosítanak Iowának.
Kora délután érkeztünk meg az egykori New Buda környékére. Még valahol New Yorkban
hallottuk, hogy Decatur megye székvárosában, Leonban, élnek a New Buda-i magyarok
leszármazottai. A világot járó magyar számára, ha honfitársakra akar bukkani,
mindenütt a telefonkönyv a legjobb eligazító: elég egy pillantás ahhoz, hogy
egy oldalon felsorolt sok száz név között megtaláljuk a magyart, még akkor is,
ha az idők során valamelyest elamerikaisodott. Mi is a leoni telefonkönyvet
böngésztük át. Bizony, alaposan a vége felé jártunk már a lapoknak, amikor megütötte
szemünket az első magyar név: Mrs. Lena Varga. Örömünkben még azt is elfelejtettük,
hogy amerikai szokás szerint telefonáljunk látogatásunk előtt és néhány perc
múlva már csengettünk is Mrs. Varga ajtaján. Nagyon idős, megnyerő külsejű,
igen barátságos arcú hölgy nyitott ajtót. Bemutatkoztunk, elmondtuk sebtiben,
hogy az egykori New Buda-i magyar telepesek nyomait keressük.
- Njú Bjúdá, - igazított ki bennünket a csak angolul beszélő hölgy - mi így
mondjuk: Njú Bjúdá." Azután csakhamar kiderült, kicsoda a kilencvenedik
születésnapját nemrégiben ünneplő, de hihetetlen frisseséggel mozgó hölgy: a
szabadságharcos Varga Ferenc István nevü fiának az özvegye. Az amerikai származású
Mrs. Varga elmondotta, hogy férje, aki jelentős közéleti szereplője volt Decatur
megyének, tizenöt esztendővel korábban halt meg; ha élne, most száz esztendős
volna.
Érdeklődtünk tőle, tudja-e hol volt pontosan New Buda? Kicsit bizonytalanul
válaszolta, hogy Davis Citytől északra, de már semmi nyoma sem található, helyén
csupán szántóföldek vannak. Míg a férje élt, számos alkalommal jártak arra s
régi vázlatokkal a kezükben nézegették, hol is volt a Kossuth tér, s merre jelölte
ki Pomutz György - Ujházy egyik segítőtársa - a felállítandó magyar főiskola
helyét.
Elmesélte, hogy a férje a kilencvenes évek végén járt édesapjával, Varga Ferenccel
Magyarországon s hogy onnan hoztak magukkal egy kis zacskónyi hazai földet,
amit azután Varga Ferenccel együtt temettek el.
- Várjanak csak, van valami írásom erről, a férjem másolta le a magyar rögöket
tartalmazó kis selyem zacskó feliratát." - Mrs. Varga tenyérnyi, megsárgult
papírt vett eloż egy karton-borítékból s mutatta a megfakult szöveget:
A handfuI of native
soil
To quiet the heart's longing.
Magyarul: Maréknyi otthoni föld, hogy megcsendesítse a szív vágyakozását.
Maroknyi otthoni föld -, azt hiszem, Mrs. Varga megértette, miért szökött néhány könnycsep a szemünkbe.
- Ó -, folytatta a kedves, idős hölgy, hogy megtörje a csendet - sok más írás is maradt a férjem után. Sok magyar nyelvű is, amit mi nem tudtunk elolvasni. Ezek egy részét kidobták az angol nyelvűekkel együtt, mert igen sok volt, de azért egy igen tekintélyes rész megmaradt a vejemnél, akinek ügyvédi irodája van Leonban. Azután egy, a környékünkön élő magyar református lelkész is vitt el a magyar nyelvű feljegyzésekből Tudják, nem őrizhet meg mindent az ember, mert akkor nem marad hely az élők számára.
Azután arról érdeklődtünk, vajon a környék jelenlegi lakossága emlékszik-e még
New Budára, a magyar telepesekre?
- Persze, természetesen emlékeznek az emberek a magyarokra. Főként azért, mert
a magyarok mások voltak, nem olyanok mint a többi telepes, a többi pionír. A
magyarok majdnem mind iskolázott, művelt emberek voltak. Az én férjem is beszélt
egy féltucatnyi nyelvet, bankigazgató volt, meg a megye főpénztárosa s talán
senki sem tett annyit a környék iskoláiért mint ő. De ilyen ember volt az apja
is, aki alispán volt Magyarországon és Kossuth Lajos kormánybiztosa, itt Leonban
pedig polgármester. Nem lehet ezeket a magyarokat elfelejteni!
Más a helyzet New Budával, - folytatta Mrs. Varga - New Buda nem állott fenn
hosszú ideig. Valamiért nem sikerült a telepet összetartani. A férjem mesélte,
hogy nemigen tudtak egymással megegyezni, mindenki mást akart. A vezetőjük pedig
- várjanak csak, hogy is hívták a vezetożjüket -
- Ujházy László, - szólok közbe.
- Igen, igen, Ujházy, - mesél tovább Varga István özvegye - Ujházy is elhagyta
néhány esztendővel később New Budát. Pedig ő alapította. Mondják, kihantolta
az itt elhunyt feleségét, ökrös szekérre rakta a hamvait és elvitte valahová
Texasba. Nem is jött soha többé vissza New Budára. A többi magyar pedig lassan-lassan
szétszéledt ebben az óriási országban. Volt aki hazament, de a legtöbbjüket
szívesen látták mindenütt Amerikában. Akkoriban igen szűkiben voltak a tanult
embereknek, a magyarok pedig ilyenek voltak."
Múlik az idő, de mi napokig hallgatnánk Mrs. Vargát, aki ragyogó arccal beszél
az egykori magyar telepesekről. És nem élhetünk vissza az idős hölgy készségével,
vendéglátásával, aki egyre fáradtabban igyekszik előásni emlékeit. Megköszönjük
a szíves fogadását, felvilágosítását, búcsúzkodunk. Az ajtóban ezzel bocsát
el bennünket:
- De jöjjenek még vissza erre a környékre, sok adatot találhatnának még máshol
is a New Buda-i magyarokról. A könyvtárban, a levéltárban bizonyára sok minden
akad, amit érdemes volna megnézniük. Meg, tudják, - teszi hozzá a búcsúszavaihoz
- ha egyszer Texasban járnak, megnézhetnék, mi történt Ujházy Lászlóval. A férjem
is mindig mondta, olyan nyomtalanul tűnt el innen s lehet az is, hogy ott lenn
délen, Texasban egy másik magyar kolóniát alapított, olyan fáradhatatlan ember
volt ő is, tudják, magyar, mint az én férjem is.
Leontól dél felé fordultunk Davis City irányába. Egykori térképvázlataink, Ujházy
és más New Buda-i telepesek adatai szerint ott kellett keresnünk a magyar kolónia
helyét, ahol a jelenlegi 69-es országút keresztezi a Thompson folyót, legalábbis
itt kellett lennie annak a malomnak, amit Ujházy egy korábbi foglalótól megvásárolt.
Az 1857-ből származó térképünk mutatja is a Davis Mill, a Davis-malom helyét. Persze, - aggodalmaskodunk - azóta a folyó medre változhatott, de talán nem sokat. Kis idő múlva már ott is állunk a Thompson folyó hídja előtt. Meghatottan nézünk körül: száz meg száz magyar akart itt tanyát verni több mint egy évszázaddal korábban s ide várták messze Törökországból Kossuth Lajost. Vajon hol lehetett Ujházy László postahivatala, merre lehetett a Kossuth tér? Hol volt Madarász László, Majthényi József, Varga Ferenc tanyája? Merre járt annakidején Petőfi versenytársa, Kerényi Frigyes, hol vert tanyát Zágonyi Károly, a springfieldi hős? Vajon ki tudná ezeket megválaszolni?
Az 1857-es térképvázlatunkon szereplő malomnak természetesen már nyomát sem
találtuk, de minden bizonnyal ott lehetett valahol a híd fölött, ahol a folyónak
nagyobb az esése, ahová a malom-zsilipet építhették. A folyótól északra tervezte
meg New Budát Ujházy László. Felgyalogolunk az enyhén emelkedő lankára, hogy
szétnézzünk, mit láthattak innen a magyarjaink. Azt, amit Xantus János láthatott
és leírt egy 1854-ben kelt levelében, - s amit magunk is láttunk: előttünk fordult
a Thompson folyó, élénk zöld fákkal, bokrokkal szegélyezetten; balra tőlünk
magasabb dombokon csodálatos tölgyerdő díszlik. Igen, itt lehetett valahol Ujházy
New Budája, magyar álmokon, magyar vágyakon tapodunk. Igen, ide várták Kossuth
Lajost ...
De Ács Tivadar könyve szerint innentől kezdve egészen Iowa állam déli határáig
minden földet magyarok foglaltak le, sok-sok tízezer holdat. Vajon maradt-e
vissza valaki leszármazóik közül ezen a vidéken? Jó lett volna utánanéznünk
ennek a kérdésnek is, de hát sietős volt az útunk, messze volt még Kalifornia.
A Thompson folyó hídjától délre virágzó kis városka létesült, minden bizonnyal
már New Buda feloszlása után, Davis City. Nevét attól a kis malomtól vehette,
amelyiket egy ideig Ujházy László birtokolt. Itt már nem akadtunk magyarok nyomára,
de a lakosság tudja, hogy túl a folyón valamikor volt egy magyar település,
Njú Bjúdá. Ilyen a sors, az egyik helységnek csak a neve marad meg, a másik
virágzik századokig. És akkor ott, a Thompson folyó partján, nagyon fájt, hogy
Új Budának csak a neve maradt fent. Mielőtt elhagytuk volna New Buda egykori
színhelyét, még körülnéztünk, hová illenék egy egyszerű emlékmű, ha más nem,
egy emléktábla, amelyik hírdetné az arra járóknak: Itt állott New Buda, az 1848-49-es
magyar szabadságharc menekültjeinek egy tekintélyes része itt talált magának
második otthont. Igen, nemcsak New Budának, de az erről az amerikai, egykori
magyar kolóniáról megemlékező szerény emlékműnek, emléktáblának is ott volna
a helye valahol Iowában, a Thompson folyó mentén, ami éppúgy folyik, éppúgy
kanyarog mint Tokaj fölött a Bodrog.
Már Missouri államban robogott a kocsink, amikor még mindig az emlékművet terveztük,
az emléktábla szövegén törtük a fejünket, s fogadtuk erősen: egyszer még visszajövünk
s emléket állítunk Kossuth magyarjainak.
San Bernardino, Kalifornia, 1965.